A hosszú hétvégére elhatároztunk a férjemmel és a két kisfiunkkal, hogy elutazunk vidékre. Ki akarjuk élvezni az utolsó őszi meleg napokat, amikor együtt kirándulhat a család a szabadban. Ehhez pont jól jön most ez a pár szabadnap. Mindannyian sajnáljuk, hogy közeledik a hideg idő, főleg, hogy a kisebbik fiam szobájában olyan rossz a hőszigetelés, hogy alig lehet befűteni. Gyakran kell más megoldáshoz folyamodni, mint például egy elektromos fűtőtesthez, aminek a hátránya, hogy hangosan zúg és nem is annyira biztonságos.

Emiatt is örültünk nagyon, hogy a kis vakációnk első napján verőfényes napsütésre ébredtünk, és az utazás is jó kedvvel, zökkenőmentesen telt. Autóval egy óra alatt elérkeztünk a helyszínre, egy gyönyörű, tiszta, csendes faluba.

Takaros kis apartmanban foglaltunk szállást négy főre. A szobánkhoz erkély is tartozott egy kis kerek asztalkával, ahol délután sötétedésig társasjátékoztunk. Estefelé azonban ahogy lement a nap, az idő is egyre inkább lehűlt. Mivel nem találtunk fűtőberendezést az apartmanban, vacsora után lementem megkérdezni a háziasszonyt, van-e rá lehetőség, hogy valahogy kicsit befűtsünk a szobában. A hölgy készségesen feljött velünk a szobába, és a falra szerelt klímaberendezésre mutatott. Legnagyobb meglepetésünkre kiderült, hogy ez a légkondícionáló készülék fűtésre is szolgál. Meg sem fordult eddig a fejemben, hogy a klímával való fűtés ennyire praktikus lehet.

Klímával való fűtés

Könnyedén beállítottuk a fűtési hőmérsékletet, és amikor kellően felmelegedett a szoba, ki is kapcsoltuk a készüléket. Mindannyiunknak nagyon megtetszett ez a praktikus berendezés.

A hosszú hétvégénk nagyon jól telt. Körbejártuk a környéket, túráztunk az erdőben, várost néztünk, végigmásztunk egy kalandpark izgalmas akadálypályáján. Ezen felül a szállással is nagyon elégedettek voltunk. Megvan az esélye, hogy következő nyaralásaink során még ellátogatunk ide.

Hazaindulásunk előtt megtudakoltam a háziasszonytól, hogy hol lehet beszerezni ilyen fűtésre alkalmas klímaberendezést, mivel nekünk is jól jönne a lakásba. Figyelmembe ajánlotta a futesklimaval.com oldalt, ahol „klímával való fűtés” kulcsszavakkal hamar rálelhetünk a megfelelő darabra.

Előterjesztettem a férjemnek a klímás fűtés ötletét a kisfiunk nehezen melegedő szobájába. Otthon el is látogattunk az ajánlott honlapra, mivel a klímával való fűtés gondolata a férjem figyelmét is megragadta. Hosszasan böngésztünk a honlapon, elolvasgattuk az egyes készülékek leírását. Egy kis tanakodás után a HD Maximus nevű darabot találtuk a számunkra legmegfelelőbbnek. Ez a készülék 3,6 kW-os fűtőteljesítményű és A+ energiaosztályú. 780 mm széles és 276 mm magas, falra szerelhető, modern kinézetű, úgyhogy jól is fog mutatni a fiam szobájában. Szerencsére az árba beletartozik a berendezés felszerelése is. Digitális kijelzővel, BIO szűrővel, antibakteriális szűrőbevonattal és időzítővel is rendelkezik.

Kitöltöttük a készülék megrendeléséhez szükséges űrlapot. 2 nap múlva fel is keresett a cég telefonon, hogy egyeztessük a beszerelés időpontját. A fiainkat erre az időre elvittük a nagyszülőkhöz, úgyis nagyon szeretnek ott lenni. Miután megjött a futár, hamar üzembe helyezte a klímaberendezést. Gyorsan rájöttünk a használatának mikéntjére, aznap már kis is próbáltunk.

Másnap a kisfiam nagy örömmel vette tudomásul, hogy meleg szobába érkezik és nem kell többé fagyoskodnia. Ő is hamar megtanulta használni a fűtésre szolgáló klímát és nagyon tetszik neki ez az újdonság. Lehet, hogy nyáron az ő szobája lesz a legnépszerűbb, mivel akkor meg a kánikulában fog jól jönni a klíma.