Idén is megyünk nyaralni a barátokkal, mint minden évben, de ez most teljesen más lesz, mint amilyen eddig volt. Egyáltalán nem beszéltünk össze, és nem terveztük el előre, de úgy esett, hogy az 5 párból álló baráti társaságból, 4 pár tavaly lett szülő, míg az ötödik páros, azaz mi, idénre várjuk a gyermekünket. Nagyon örülök neki, hogy így alakult, hiszen nem csak mi, de a gyerekek is jól eltudják majd foglalni magukat egymással. Bár ennek köszönhetően kicsit megváltozik majd a programok jellege, de senki nem fog kilógni a sorból, és ez nagyon jó hír.

És a legjobb az egészben, hogy mivel én szülök utoljára, én leszek a legfelkészültebb, mert én kapom a legtöbb tippet, még a gyerekvállalás előtt, első kézből. Tudok is erre mondani egy konkrét példát.

Mikor tavaly kiderült, hogy a lányok közül mindenki egyszerre lett terhes, először nagy volt az öröm, aztán elkezdődött a rivalizálás. Mindenki a legjobbat, a legszebbet és a legdrágábbat akarta megvenni a saját gyerekének. Aztán persze ez később lecsillapodott, de lett belőle egy csomó gyakorlati tapasztalat, például a babakocsik terén. Ezen folyt a legnagyobb vita köztük, hiszen annyira sok babakocsikféle van és annyi féle anya, típus, felszereltség … hogy nem tudtak dűlőre jutni, melyik a legjobb, folyton vitatkoztak rajta. Az egyik azt mondta kis kerekű kell, a másik a nagyra esküszik. Az egyik az alumínium vázra, a harmadik a műanyagra. Volt, amelyikőjük azt mondta, egy babakocsi legyen babakocsi, ne kelljen szerelgetni, cserélgetni rajta a dolgokat, míg volt, amelyikőjük a multifunkciósra esküdött. Én csak figyeltem az infókat, próbáltam fejben jegyzetelni, de tudtam, hogy úgyis mindannyian megveszik, amelyiket gondolják, aztán majd a gyakorlati tapasztalatokból úgyis kiderül, valójában melyik a nyerő. És ez így is lett.

Tavaly novemberre én már tudtam, hogy melyik lesz az én választottam, ami nem más, mint az Anex Sport Vouge, gyönyörű ezüstös szürke színben. Azért esett erre a választásom, mert egy igazán könnyen kezelhető, modern babakocsi, ami nem csak gyönyörű szép, de nagyon praktikus is. Borítása UV szűrős, fogantyúi ECO bőrből készültek, így Anti-allergén, és jól bírja a hőmérsékletingadozást, az extrém hideg időjárásban sem megy tönkre, és nem is keményedik meg.

A baba számára is a legnagyobb kényelmet és biztonságot nyújtja, kókusz matrac van benne, ami nagyon praktikus és kényelmes, a szövetek pedig ezüstszálasak, így védik a babyt a baktériumoktól.

És nekem is nagyon kényelmes lesz, mert relatíve magas, így nem kell majd sokat hajolgatni, ha kiveszem, vagy beteszem a gyereket, ráadásul nagy a kereke, így könnyen tudom majd tologatni minden terepen.

Én végül a több funkciós, variálható típus mellett döntöttem, mert szerettem volna, ha nem kell mindent külön megvásárolni, és ez az egy babakocsi kitartana addig, míg le nem cseréljük biciklire.

Egyébként most, hogy így visszagondolok, megizzasztott a döntés. Annyira sok féle babakocsi van, és egyik szebb, mint a másik, ráadásul a lányok is folyton vitáztak arról, kinek melyik vált be, de próbáltam a józan eszemre hallgatni, és azt kiválasztani, ami az esztétikai elvárásaimnak és a praktikumnak is a legjobban megfelel. Sok weboldalt végigböngésztem, de végül a babakocsik.hu választéka fogott meg a legjobban. Csúcs minőségű babakocsik, elképesztő designnal, és megfizethető árral.

Azt mondta István, a párom, hogy neki is tetszik, így ez plusz löketet ad, szóval eldöntöttem, és most már nem görcsölök többet ezen. Alig várom, hogy jövőre a mi kicsikénk is ott vigyorogjon a nyaralós képeken. Addig pedig, az idein megpróbálok gyakorlatot szerezni a babázásból a többiek gyerekeivel. Annyira szuper, ahogy az élet ilyen csodálatos módon változik, most érzem igazán, hogy az évek alatt felnőttünk. És ez már csak jobb és jobb lesz, ahogy cseperednek a gyerekek, és egyre többet játszanak és kacagnak majd körülöttünk. Valahogy mindig is erről álmodtam, és ez az álom most valóra válni látszik. Szerencsésnek érzem magam, és alig várom az elkövetkezendő 10-20 évet, de most először is a nyaralást, majd a gyermekem érkezését, és azt a napot is, amikor először befektethetem a kicsikémet a szuperszonikus új járgányába.