Sosem gondoltam volna, hogy mire hazaérek hétfőn a hétvégi pihenésemből, amit egy remek szállodában töltöttem, lesz egy kifogástalan bojlerem. A történet a következőképpen kezdődött;

A munkahelyemen felszólítottak, hogy végre menjek már szabira, mert megérdemlem.  Nem nagyon szoktam szabin lenni, de ha ez a feladat, ez a feladat. Nem volt tervem, ezért úgy voltam velem, az első szállás lehetőséget veszem célba, ami szembe jön velem a neten, természetesen ne legyen túl drága. Találtam is egy elég elfogadhatót lehetőséget, nem is kell túl messzire utazni! Nem volt mit tenni, már csak elindulni.

Az indulás előtti este, tusoláshoz készültem. Megnyitom a csapot, mert kell pár másodperc, hogy a meleg víz a bojleremből megérkezzen. A rutin úgy néz ki, hogy elindítom a folyást, levetkőzöm, majd beugrom a kellemes víz alá és megtisztulok aznapi mocskomtól. Ez a dolog addig jutott, hogy beálltam a víz alá, ugyanis, az olyan hideg volt, hogy megugrottam és lefejeltem a zuhanytálcát, amin előző nap ott felejtettem a borotvámat és sikeresen vágtam egy kopasz foltot a fejemre. Jól kezdődik, gondoltam magamban… Úgy néz ki a bojlernek annyi, mert ebben csak az lehet a ludas, hiszen nem ad meleg vizet. Annyi baj legyen, majd a pihenésem alatt keresek egy újat, legalább nem bolondulok meg a semmittevéstől.

Másnap elindultam, zökkenőmentes volt minden. Elfoglaltam a szállásom, alig pakoltam ki, máris rá huppantam az ágyra, ami igazán kényelmes volt, és el is kezdtem böngészni a széles világhálót, hogy egy valamire való bojlert találjak. Örültem volna, ha ezt úgy tudom elintézni, hogy mire hazaérek, az a szerkezet és a szerelő is megérkezik. Szóval egy olyan komplett szolgáltatásra van szükségem. Megnéztem pár oldalt, mérlegeltem, de egyik se volt annyira meggyőző és jó, mint amivel a villanybojlerbolt.hu ajánlott. A legmodernebb Ariston, Hajdú, Haier, Gorenje termékeket találtam a témában ráadásul épp villanybojler akció volt, számos darabra. Mivel a talált oldalak közül ez az egy volt, ami szerelést is ajánlott, eldőlt, hogy az új vízmelegítőm innen lesz megrendelve. Egyetlen problémám volt csak, hogy hagyományos tartályos legyen, vagy átfolyós elektromos vízmelegítő?! Úgy voltam alszom rá egyet aztán eldöntöm.

Az első napomat a hotel szaunájába és masszázs szalonjába töltöttem. Volt szerencsém beszélgetnem egy víz, gáz, fűtés szerelővel, aki egész nyáron szinte megállás nélkül dolgozott, annyi munkája volt, szóval úgy érezte neki is kijár a pihenés. Beszélgettem vele vízfogyasztási szokásaimról, és arról is éppen milyen projektbe vagyok. Ő az átfolyós elektromos vízmelegítőt ajánlotta, mert talán jobban megéri nekem, mint hogy újra és újra bekapcsoljon a víztározós és melegítse a vizet, amikor szinte nem is használom. Ezt egy hasznos és korrekt információnak találtam, így amikor este visszatértem a szobámba, le is adtam a rendelésemet a villanybojlerbolt.hu oldalán. Sikerült egyeztetnem igényeimet.

Mivel elég hamar sikerült elintéznem kötelező dolgomat, hála ennek a remek villanybojler boltnak, ezért már tényleg csak pihennem kellett. Hamar el is telt így az a pár nap. Amikor hazautaztam, minden a terv szerint haladt. Megérkezett a remek kis vízmelegítőm, ügyesen felszerelték és este már csak a kellemes hőfokú vizet kellett élveznem!

Nagyon hálás vagyok ennek az online webshop szolgáltatásnak, hogy ilyen mobilisek voltak és ilyen remek termékeket árulnak remek áron!